Miértek újra

2010 május 13. | Szerző: Bramasole

 Pár napja már mintha jobb lett volna. A meghalás után mintha múlna a fájdalom, kezdenék magamra találni. … ohh lehet hogy ez igy túlzás, miért is vagyok ennyire nagyképű. Hiszen hol vagyok én még attól, hogy magamra találnék? De megtettem az első lépéseket, hogy ebből az ürességből, a bénult reggelekből, amikor azt érzem, hogy nem tudok és nem is akarok felkelni…. kikeveredjek. Az ólomnehéz nappalokkal küzdök, mert csinálni kell, tenni kell és nem is akárhogy. Próbálom túlélni a délutánokat, a dermedt csöndet ami körülvesz, próbálom képzelni, hogy életem van szép és szines, kavargó. Legyűröm az ájulós éjszakákat, mert addig maradok amig azt nem érzem, hogy összeesem, azt képzelem akkor majd könnyebben jön az álom. Marhaság…. dehogyis.. amint lefekszem ólomnehéz szempillákkal megrohannak a rémek, a gondok és dörömbölnek a fejemben. Aztán megint a reggel és kezdődik minden előlről.

Ma nem erről akartam irni, mert jó volt. Kicsit jobb volt… dolgoztam érte. A görcseim kezdtek vesziteni erejükből…nem kapaszkodtak már annyira egymásba. Mosolyogtam is.

….és akkor ott volt . Egy levél. Nem sokat irt… csak annyit, hogy ez nekem szól.: Here in my heart. Na meg még az, hogy sosem feled . 

Valami kavarog  bennem…olyan fájós, torokszoritós valami. De miért?… amikor tudom , hogy nem szabad, mert nem érdemes, tőle menekülni kell. Igen menekülni és minél messzebbre…

Túl leszek rajta..   Majd…

Nem értem…

2010 május 12. | Szerző: Bramasole

Mi a fenéért utálok én ennyire mozogni? Szinte majdnem minden nap elhatározom, hogy most már aztán tényleg és biztosan elkezdek mozogni, mert mint tudjuk a mozgás jó….mindenféle szempontból… levezetjük ugye a feszültséget, általános és bizonyitott tény hogy  a mozgás a legjobb stresszoldó, arról nem is beszélve, hogy rendszeres mozgással azoktól a fránya pluszkilóktól is klasszul meg lehet szabadulni, ami mostanság olyan nagyon megkeseriti az életemet. Na igen… még ez is. Akkor meg miért utálom én ennyire? Miért keresek ezerféle kifogást, hogy ma azért mégsem kezdhetem….mert, mert , mert..Gyakorlatilag mindenféle mozgásformát utálok, talán még a gyaloglás a legelviselhetőbb számomra.. Ezen felbuzdulva, na meg persze azért mert tudom én, hogy mozogni kell… évekkel ezelőtt vettem egy klassz futópadot. Kb. olyan mintha Csipkerózsika várában állna, igaz itt nem a vadrózsa folyta körül, csak a pókháló. Ha néha rászánom  magam, kb 10 perc amit kibirok, aztán rettenetesen únom. Jó tudom… vigyek oda tv-t, rádiót..bármit. Egyszerűen nem megy… Ma délután komoly beszélgetést folytattam magammal, még  Csermus is eszembe jutott, miszerint aki tudja hogy mit kellene csinálnia, de nem teszi, az akár nyugodtan szembe is köphetné magát. Momentán én most szembeköphetném magam. Vagy inkább keressem meg a tollseprűt és poroljam le azt a szerencsétlen jószágot?

Egy új nap

2010 május 11. | Szerző: Bramasole

 Sokszor fekszem le úgy esténként magamban azt gondolva, hogy holnap biztosan jobb lesz. Aztán vagy bejön vagy nem.

Szeretem az ébredést reggel. Azt a pillanatot amikor még nincsenek gondolatok, csak a takaró melegségét, puhaságát és ölelés adta biztonságát érzem…ilyenkor még a szememet sem nyitom ki. Engedem hogy lassan, nagyon lassan érjenek el hozzám a kinti zajok, a fények… Sajnos ez csak pár pillanat, röpkén tovatűnő illékony finomság. Aztán indul a nap. 

Az a lényeg azt hiszem, hogy ma már sokkal jobb volt. Igen… egészen jól érzem magam. Átlagos nap, átlagos teendőkkel…munkával, barátos beszélgetéssel, kis vásárlással – na igen, ez azért kellett a lelkemnek – és rengeteg gondolkozással. Szerencsére volt rá alkalmam, hiszen több mint 2 órát tötlöttem ma autóban. …és ezt imádom. Egyedül vagyok, szól a zene…futnak a kilométerek…és én nyugodtam gondolkozhatok. Érdekes, hogy az autó az egyetlen hely, ahol nagyon szeretek egyedül lenni, sőt kifejezetten idegesit ha valakit valamiért vinnem kell magammal, olyankor úgy érzem hogy megfosztanak a egyik legkedvesebb dologtól . Tulajdonképpen nem is értem…. otthon a lakásban meg miért kóválygok úgy egyedül, mint egy eltévedt turista.

Odakinn megint zuhog az eső, dübörög a tetőn. Mondtam már, hogy ezt is szeretem? Ma jól fogok aludni. Remélem álmom is lesz…

Első lépések

2010 május 10. | Szerző: Bramasole

 Nem birok nem beszélni. Egyszerűen nem birom a némaságot, bár jelen esetben totális csöndben üldögélek, csak a billentyűk halk kopogása hallatszik. Szeretem megbeszélni a dolgaimat, elmondani, elmesélni, szeretem ha meghallgatnak, sokszor már attól jobban érzem magam, ha kiboritok magamból mindent. Nem olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy a nők szeretnek naplót irni, és ennek a legtöbb esetben terápiás hatása van…na persze mi más is lenne. Azt hiszem én sokkal jobban szeretném élőszóban, mint irásban elmondani..momentán nincs kinek.Újrakezdek mindent. Újraépitem az életem. Megint. Nyomott hangulatú napom volt ma, amit nyugodt szivvel foghatunk a pocsék időre… (ne meg a nyuszira) de valójában már magamat is nehezen viselem el. Kell találnom valami megoldást, feloldást…megkönnyebbülést…meg kell találnom az utamat. Stabilitást ebben az ingoványos, imbolygó ürességes semmiben.