Háborog a lelkem
2010 június 6. | Szerző: Bramasole
Nem találom a helyem. Nincs békém, nyugalmam. Ez a legborzasztóbb, hogy csak pillanatokra nyugszom meg, aztán megint a pokol. Rengeteget dolgoztam hétvégén, kertészkedtem és csomó mindent megcsináltam..gyönyörű lett. Örülnöm kellene…. és nem megy. Szép látvány, rendezett… a sziklakertben a pici cserjéket is megformáztam…. tényleg annyira jól néz ki minden, ráadásul friss fűillat száll, azt imádom…Mondogatom magamban, hogy most igazán elégedettnek kell lenned te nő… hiszen te csináltad, nem szorulsz senki segítségére…Semmi elégedettséget nem érzek, inkább valami olyasfélét, hogy ezt kipipálhatom egy időre… de nincs megnyugvás, öröm, elégedettség…csak a fásultság. Semmi.
Csak az zakatol a fejemben, hogy bele kell törődnöm, el kell fogadnom azt az utat, amit kijelöltek nekem. Azt az utat, ami minden erőmet felemészti, ami miatt nincs erőm az életre. Ahol nekem mindig erőt kell mutatnom, olyasmiket fölvállalnom ami nem én vagyok, amilyen nem vagyok. Ez nekem iszonyú erőfeszítésembe kerül..És igen…komolyan gondolom, hogy nincs erőm élni. ..mert egyre inkább úgy érzem én nem is élek, csak vegetálok. Mindent megtettem eddig, hogy ne így legyen, de kudarcot vallottam. Föladom. Elegem van.
Emlékeztető
2010 június 3. | Szerző: Bramasole
Nem akarok panaszkodni, hiszen a mai világban nem vagyok egyedül a rengeteg problémával, bajjal. Úgy gondolom egész jól veszem az akadályokat, még akkor is ha néha elkap a rinyálási roham, az elegem van ebből az egészből-érzés. Annyi a lényeg, hogy mire valamit megoldok, jön helyében másik két probléma… nos a mára rendelt penzum egészen szép falat. Tulajdonképpen már értesültem róla két napja, de ma szembesültem vele igazán…és kezdtem picikét aggódni a megoldás miatt.. Felhívtam hát kedvenc kollégám…mert én miért ne tehetném meg, ugye? Pár mondattal átbeszéltük a dolgot, látom a megoldást…tudom hogy meg fogom tudni csinálni és jól fogunk kijönni belőle. Megnyugodtam. Csendesen örömködök itthon, hogy milyen szerencsés vagyok ezzel a fiúval.
Aztán csöng a telefonom…ő hív. A nemrégiben feladott hirdetésünkkel kapcsolatos tapasztalatát mesélte el…Engem meglepett, hogy csak a hirdetésnek tulajdonit történéseket, én még azt is megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán olvasták-e a tisztelt kollégák.. Azt válaszolta, hogy azt a lapot minden mezei, átlagos ember olvassa.. Mondtam neki, hogy én nem… ” De hát te nem is vagy mezei, átlagos.” Ez jólesett nekem annak ellenére, hogy szerintem ő egészen másra gondolt, mint ahogy én értettem. De nem baj…:)
Felismerések
2010 június 2. | Szerző: Bramasole
Már tudom, hogy nem is tud szeretni igazán. Tudom, hogy beteg…nagyon. Tudom, hogy lehetetlen vele élni. Tudom, hogy a vele való út sehová sem vezet. Tudom, hogy rengeteg gyötrelem várt volna rám…. hiszen a vele töltött rövid idő is szenvedéssé vált igen hamar. Tudom, hogy lehetetlen elviselni hosszú távon. Tudom, hogy örülnöm kell, hogy ilyen gyorsan megszabadultam tőle. Tudom, hogy a választás nem teljesen érdek nélküli, sőt nagyon is tudatos volt. Tudom, hogy mindig manipulálni próbál. Tudom, hogy mit művel. Tudom, hogy a mostanit is orbitális módon átveri.Tudom, hogy hálásnak kell lennem, amiért megmenekültem.
… de megnéztem, nem birtam megállni. Pocsék volt Tudom hogy most egyedül kell lennem, ki kell üritenem a lelkem, meg kell nyugodnom…. és akkor majd talán. Bár most fogalmam sincs semmiről, arról sem mit is akarok valójában. Még az is előfordulhat, hogy egyedül maradok… de ez most még megijeszt.
Rosszkedv
2010 június 2. | Szerző: Bramasole
Tulajdonképpen egy egészen apró dolog miatt lett ilyen pocsék kedvem…vagy ki tudja, nem is olyan apró. 10 kg-ot kellene fogynom. Jó ideje már, hogy húzódik a fogyókúrásdi és egyszerűen nem megy. Régen olyan hatalmas akaraterőm volt, ha egyszer elhatároztam, hogy rendbeszedem magam, akkor attól kezdve minden ment, ahogy elterveztem, betartottam a diétát, mozogtam még akkor is, ha egy porcikám se kivánta, de nem volt érdekes…. megcsináltam. Most meg…. Nem megy. Minden reggel a tükör előtt…az maga a rémálom. Rengeteg klassz cuccom van… amit csak nézegetek a szekrényben, mert fölvenni momentán nem tudom őket. Minden reggel elhatározom, hogy délután amikor hazaérek, elkezdek a mozogni. Régebben jártam Callaneticsre és még szerettem is. Aztán délután amikor végre hazavergődök totál elegem van mindenből, általában éhes vagyok és egy zűrös nap után az az érzésem, hogy ha valaki közém és a hűtőszekrény közé találna állni, tutira megütném.. A mozgásnak annyi..Szóval nem értem…hová lett az akaraterőm? És mit fogok felvenni holnap?
Nyugalmi állapot
2010 május 30. | Szerző: Bramasole
Minden volt benne, leginkább rengeteg munka, aminek oroszlánrészében hatalmas segitségem volt egy barát személyében. Volt főzőcskézés, kertészkedés, vásárolgatás ami kényszerűségből eredt, merthogy mindenképpen kellett vennünk egy szivattyút, ugyanis a pincét elöntötte a viz. Jókat hülyéskedtünk és estére borzasztóan elfáradtunk, ennek ellenére még egy hatalmas társasjátékozást is rendeztünk, ami röhögésbe fulladt a barátom iszonytató angol kiejtése miatt. Aztán mozizás és alvás. Klassz volt reggel úgy lejönni a konyhába, hogy frissen főzött tea vár.
Ami mostanában egyre gyakrabban elgondolkodtat…. van valaki az életemben aki nagyon fontos volt nekem…(persze barátos-kategória)…Szóval azt hiszem napról napra nehezebb beszélnem vele. Leginkább csak meghallgatom amit mond, de már nem érdekel… Valami visszavonhatatlanul megváltozott közöttünk, feszültségek, viták lopták be magukat a társalgásainkba, amit próbálunk ugyan kezelni, szerintem egyre kevesebb sikerrel. Nehezen viselem el a dölyfös embereket, akik azt gondolják mindent megengedhetnek maguknak..Talán azért jutott ez éppen most megint eszembe, mert jó ez a tényleg ” nyugalmi” állapot…. igy egyedül. Odakinn kopog az eső a tetőn, a kisfiam már alszik…. én befészkeltem magam egy meleg takaró alá…(milyen jó is ez igy nyár elején 🙂 ) a laptoppal az ölemben…és egyszerűen csak jó.
Végre,végre ..
2010 május 28. | Szerző: Bramasole
Ez most egy jókedvű bejegyzés lesz, mindenképpen annak szánom. Nyögvenyelős hét volt, szerintem ez a borús, esős, soha el nem múló párás-nyúlós idő sem tett jót, nem csak a kedvemnek, hanem a testemnek sem. Olyan nehéznek tűnt minden a világon, még mozdulni, dolgozni is. Jöttek a feladatok sorban, de csak tegnap délutánra kezdtem felszabadultabb, könnyedebb lenni. A mai napot már szinte vártam, pedig a mára rendelt feladat kicsit sem igérkezett könnyűnek. Nos… ez elég rendesen be is jött. Azért persze megoldottam, nem is rosszul. Az autózás hazafelé szinte jutalom volt…..ó persze, hiszen tudjuk, hogy ezt mennyire imádom. Aztán itthon végre!! Igen ám…. de nekem szükségem van arra, hogy megbeszéljem a dolgaimat, főleg akkor, amikor ilyen nehéz esetek történnek.. és persze ez most nem megvalósitható.. Ezért barátnős telefon. Rossz ötlet…mint kiderül… még a beosztásom is megkapom, nehogy már azt gondoljam magamról, hogy különleges vagyok – megjegyzem, nem gondoltam, csak egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy amit tettem, azt helyesen tettem, és egészen tűrhetően irányitom az életem. – a különlegesség érzetének kizárólagossága csak az övé. Legyen.
Kedvenc kollégám felhivott, mintha ráérzett volna arra, mennyire szeretnék valaki értelmes emberrel beszélni.. Az utóbbi két napban volt köztünk pici feszültség…mert valamiben nagyon nem értettünk egyet, s én leheletnyi megsértődtem. Tegnap úgy mentem el a dolgozóból, hogy nem is szóltam hozzá… Tulajdonképpen ezért is esett annyira jól , hogy este hivott, és megkérdezte mit sikerült ma intéznem. Sokáig beszélgettünk.. céges ügyekről..a végén meg is jegyeztem, hogy …már nem is haragszom rád..Mire ő: – Hát képes lennél rám haragudni? Be kell látnom, hogy tényleg nem vagyok rá képes.
Klassz lesz a hétvégém, ez biztos. Akár esik, akár fúj….jó lesz.:)
Estefelé
2010 május 24. | Szerző: Bramasole
Miután sikeresen végighaldokoltam a napot, úgy döntöttem meg kell vigasztalnom magam, mi mással mint valami csokis csodával. Már sül a sütőben. Höhö.. a hűtőben meg gyönyörű salátalevelek, friss sárgarépa..uborka.. Érdekel ez valakit? Engem momentán szemernyit sem. Pedig a sárgarépát kifejezetten azzal a célzattal vettem meg, hogy ha estefelé rámtör a nasizhatnék, akkor azt fogom rágcsálni. Nos..úgy tűnik ez nem jön össze, ma este legalábbis biztosan. Szerintem amikor ilyen vész.ill stresszhelyzet áll fenn, márpedig az én megitélésem szerint ez most baromira az, akkor csokit kell bevetni. Aztán holnap majd új nap, és jobb lesz…jöhet a zöldség.
Ok…tudom, hogy ez hülyeség, mert mindig halogatom ezt az életmódváltásos-projektet, de ez csak átmeneti. Biztos.
Párbeszéd
2010 május 24. | Szerző: Bramasole
Az előbb viszont volt egy aranyos telefonhivásom. Itt ülök talpig könnyben ázva, amikor megcsörrent a mobilom. Egy kollégám volt:
– Szia, segits nekem milyen inget vegyek!
– Mi vaaan??
– Tavaly ilyenkor jól leszúrtál, hogy nem jó az ingem…majdnem haza is küldtél.
– Ééén??
– Igen, te!! Szóval milyet?
– Mit tudom én? Egyedül vagy?
– Nem, itt van mellettem az egész család.
– Akkor meg miért nem a feleségedet kérdezed?
– Mert neked nem tetszett.
– Jó…akkor vegyél világoskéket.
– Azt nem, abban olyan vagyok, mint egy BKV-ellenőr.
– Akkor fehéret.
– Az meg olyan temetéses!
-Legyen fekete, az nagyon jól áll neked.
– Azt most nem akarok, viszont van egy világosszürke. Az jó lesz?
Beletörődve ráhagytam..Azóta is itt vigyorgok…na de miért?? Kedvelem ezt a srácot, meg tud lepni mint pl. ezzel a telefonnal is. Vagy a múltkori kiborulásomnál, amikor szintén telefonon beszéltünk és bőgtem mint egy csacsi…a hüppögéstől már nem is tudtam beszélni…ő pedig kis gondolkozás után azt mondta nekem, hogy ha megnyugszom és abbahagyom a sirást, akkor megmutatja az esküvői fotóját, mert azt ilyen esetre tartogatja aduászként. Én pedig abban a pillanatban képes voltam teliszájjal nevetni….nevetni sokáig. Hálás vagyok neki.
Vihar után
2010 május 18. | Szerző: Bramasole
Jó látni, ahogy a komor sötét felhők, miután kiadták minden haragjukat, kizúditották magukból nehéz esőcseppjeiket, majd mintha ez nem lenne elég szikrázó villámokat szórva és dörögve hangosan haragosan morogva…..egyszercsak elveszitik erőiket és utat engednek a napsugárnak, az ég kékjének…ami utat tör magának a sötét, tarajos felhők közül. Igen…nagyon jó volt látni hazafelé az úton, hogy végre elcsitul a vihar, egyre ritkábban koppannak esőcseppek a kocsi szélvédőjén. Az útmenti fákat még iszonyatos erővel tépte és rázta a szél. Minden harsogó, üde zöldben pompázott… gyönyörű volt, a lelkemet simogatta a látvány.
Nem zavart a vihar….odakinn. Az a vihar ami bennem tombolt…az már annál inkább. Féltem tőle. Hiába tudom, hogy elmúlik majd, ugyanúgy mint a kinti világban, hiszen nem először élem át. Mégis féltem. Megrémitett hogy a sötét viharfelhők mindent eltakarnak előlem…nem látom a kiutat, nem tudok gondolkozni…nem találok megoldásokat. Szerencsére egyre rövidebben ezek a viharos időszakok…és bár ijesztően hangzik a villámok csattanása, össze is rezzenek még… de valahogy mégis úgy érzem haladok előre. Ma végiggondoltam egy olyan dolgot, amire hetek óta nem voltam képes, mert eddig az indulataim nem engedték meg. Végiggondoltam…. és sok mindenre rájöttem, megfogalmaztam …Könnyebb lett, közelebb kerültem a lezáráshoz.
….és már tudom, hogy jó úton járok.
A könyvespolc
2010 június 12. | Szerző: Bramasole
Amikor megismertem a férjemet,
szinte még gyerekfejjel…. vele együtt jöttek a könyvek. Neki sokkal több
volt, mint nekem és én mohó kíváncsisággal vetettem rá magamat az Ő
könyveire..Még emlékszem a türelmetlenségemre ahogy olvastam, közben pedig már
a következőket fürkésztem, mi van még..mit nem olvastam még el.. és tényleg
volt ezerféle, hiszen Őt minden érdekelte…Én pedig boldogan elmerültem
azokban a színes, izgalmas, idegen világokban amiket a könyvek mutattak meg
nekem. Amikor összeházasodtunk vettünk egy plafonig érő, faltól falig
könyvespolcot. Ott aztán bőven volt hely, klasszul elrendeztem….szerettem
ránézni is, ha megpihent rajtuk a szemem, mindig valami elégedettség-félét
éreztem. Házasságunk évei alatt persze kinőttük elég rendesen azt a polcot, a
kezdeti rend felborult, lettek vegyes részek..ahová éppen be tudtuk tuszkolni a
könyveket…hát oda kerültek. Hiába vettünk közösen is, és én egyedül is
könyveket, az a polc nekem mindig az Ő könyveit jelenti.Mindig
jelen volt az életünkben. Ott állt a nappaliban és velünk volt. Tulajdonképpen
ezer más tárggyal együtt…de mégis…az Ő könyvei miatt különös jelentőséggel
bírt számomra. Jött velünk az új lakásba is.
Most is itt van velem szemben. Igen… a polc itt van. A férjem hatodik éve
nincs velünk. Már hat éve hogy meghalt. A hat év alatt rengetegszer néztem rá
és kérdeztem magamtól….vajon mikor lesz már az, hogy nem fáj a könyvek
látványa? Az Ő könyvei…látványa, amikben számomra ott van még mindig. A
humora, az okossága….az érzékenysége. A mosolya… ahogy rám nézett.
És ha majd én meghalok? Mi lesz ezekkel? A kisfiamnak mit fog
jelenteni….egyáltalán jelent majd neki valamit? El fogja majd olvasni őket
valaha? Belelapoz majd némelyikbe… és meglátja majd bennük az apját vagy az
anyját? Ha majd úgy dönt, hogy nem tartja meg … fog neki fájni amikor
elhagyja őket?
Nekem még mindig furcsa, hogy meghal valaki, és a számára oly kedves dolgok itt
maradnak. A könyvek állnak glédában a polcon. Szépen… rendben.
…és mi is itt maradtunk. Még mindig útkeresőben…
Oldal ajánlása emailben
X