Úton vagyok..

2010 június 16. | Szerző: Bramasole |

Nem tudom pontosan mi ez, Naponta küszködök, élem az életem hol könnyebben, hol nehezebben, néha visszazuhanva valami sötét semmibe, ahol jeges rémület fog el… mi lesz velem. Aztán ajándékba kapok lebbenős napokat, ami csak annyit jelent, hogy bármi is ér, akármivel is találom szembe magam…egyszerűen és könnyedén átsuhanok felette, mintha nem érezném semminek a súlyát és jelentőségét…megoldom, kitalálom, teszem a dolgom. Ilyenkor semmi rosszra nem tudok gondolni…valahogy nem vagyok rá képes. Boldog vagyok és szinte viháncolok a teendőimmel. Élvezem hogy ilyen életet kaptam a sorstól. És nem is értem.. mert akkor azok a szörnyűséges napok a félelemmel uralva, honnan bújnak elő? Miért támadnak? Ilyenkor talán elfogy az erőm, talán túl fáradt vagyok…Talán. 

Most viszont pár napja már az ajándékos változatot élem. Próbálom átadni magam az örömnek, a boldog pillanatoknak, perceknek. Próbálom megélni és elraktározni magamban, hogy emlékeztetni tudjam magam erre….

És eszembe jut kedvenc filmemből az az idézet..” Katicabogarak….amikor kislány voltam órákat ültem a fűben és katicabogarakat kerestem, aztán elálmosodtam és elaludtam. …Mikor felébredtem ezrével mászkáltak rajtam a katicák.”

…most alszom. Nem keresem. Majd jön.